Mindig gazdag akartam lenni.
Soha nem csökkenő hévvel gyakorlatilag egész életemben azt kerestem, kutattam, hogy ezt milyen módon lehet megtenni. Mindig vonzott az a szabadság, az az életforma és minőségi élet, amely a gazdagok világát jellemzi.
De azt is tudtam, hogy nekem csak úgy lenne jó gazdagnak lenni, ha a vele járó kötöttségek nem vonatkoznának rám. Nem akarok egy irodában vezetői széket elfoglalni és reggel 8-tól este 8-ig öltönyben intézni a felmerülő dolgokat.
Megfogadtam, hogy látni fogom a gyerekeimet felnőni.
Én nem az az apuka leszek, akit a gyerekei csak fényképről ismernek, mert reggel még alszanak, amikor munkába indul és este pedig akkor ér haza, amikor a gyerekek már lefeküdtek aludni. Ez jelentős mértékben meghatározta minden további döntésemet.
2006 óta otthon dolgozom, cégünk fő tevékenysége a honlapkészítés.
Ennek kapcsán kerültem kapcsolatba mentorommal, Király Vilmával, aki mint honlap megrendelő jelentkezett nálam. Egy weboldalt szeretett volna készíttetni, hogy termékforgalmazási tevékenységét az Internetre is ki tudja terjeszteni. Ez 2009 júliusában történt. Azóta természetesen a honlap régesrég elkészült és azóta is jó eredménnyel működik.
Amikor Vilma révén megismertem azt a céget, amit ő képviselt, azt mondtam: Szuper, nagyon jó, csináld csak, mi pedig maradunk a honlapkészítésnél, a termékforgalmazás engem nem érdekel.
Akkor ennyiben maradtunk.
Majd dolgoztunk tovább a honlappal, elkezdtem megismerkedni a termékekkel, az üzleti rendszerrel, és lassacskán elkezdett érdekelni a dolog.
Úgy 12-15 évvel ezelőtt én már találkoztam az MLM hálózatépítési és üzletfejlesztési tevékenységgel egy másik cég forgalmazójaként. Alapvetően azt gondolom, hogy a Multi-Level Marketing a világon az egyik legzseniálisabb értékesítési forma. Korábban tehát eltöltöttem egy kis időt a rendszerrel való ismerkedéssel, sőt, még némi aktivitást is mutattam a szervezés ügyében.
Aztán abbahagytam a dolgot, mert több minden nem tetszett. Nem akartam tukmálni, nem akartam erőszakosan minél több terméket értékesíteni és nem akartam folyton bemutatókat tartani. Ezen kívül nagyon nem tetszettek az akkori cég rendezvényei: az eszetlen rongyrázás és különböző előadók gátlás nélküli istenítése teljesen elvette a kedvemet az egésztől.
Persze, továbbra is milliomos akartam lenni, mint ezt drága feleségemmel közöltem is még kapcsolatunk hajnalán.
Elnéző tekintetét látva nem biztos, hogy hitt nekem…
Visszatérve 2009-be és a GNLD-hez
Továbbra is ismerkedtem a GNLD termékeivel, még egy darabig virtuálisan, aztán elszántam magunkat, hogy ténylegesen is ki fogunk próbálni valamit.
Rövidre fogva: a termékek teljes mértékben bebizonyították, hogy kiváló minőséget képviselnek. Ekkor kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy mi lenne, ha elkezdenénk forgalmazni őket az Interneten?
Hamarosan beléptem disztribútorként a GNLD-hez, de arról továbbra sem mondtam le, hogy nem fogok senkire ráerőltetni semmit. Nem fogok mindenkire rátukmálni olyan termékeket, amire semmi szüksége nincs. Szóval a Magyarországon túlnyomórészt szokásos (és egyébként teljes mértékben rossz) MLM-módszereket teljes mértékben elvetem.
Viszont az hamar kiderült, hogy a termékekre van igény, hiszen webáruházunkba rendszeresen érkeztek a megrendelések, amelyek tovább erősítették bennem a hitet, hogy a termékek tényleg kiválóak.
Közben természetesen mi is tovább fogyasztottunk néhány fajta terméket és saját tapasztalataink is gyűltek.
2010 őszén – a nagy nyugdíjmizéria kapcsán – ismét el kellett gondolkodnunk a hosszú távú jövőnkön. Mármint természetesen anyagilag.
Kicsit ismét belemerültem a tanulásba, az információgyűjtésbe és az MLM szakirodalom tanulmányozásába.
Hamarosan megszületett a döntés…
Nem akarok a nyugdíjig várni azzal, hogy rendszeres, folyamatos és bőséges jövedelmet teremtsek meg magunknak úgy, hogy amikor befolyik a pénz, akkor már ne kelljen tennem érte semmit.
Eljött az ideje, hogy elkezdjem megalapozni a gazdag jövőnket úgy, hogy közben másoknak is tudjak segíteni a céljaik elérésében.
Viszont azt is tudtam, hogy az MLM hálózatépítést a hagyományos módszerekkel NEM AKAROM csinálni. Igaz ugyan, hogy eddigre már kellően magabiztos voltam és az önbizalmam szintje is soha nem látott magasságokba jutott, de más módszereket kerestem üzleti tevékenységünk fejlesztésére.
MLM termékforgalmazás és hálózatépítés online módszerekkel
2010-2011-ben már gyakorlatilag az összes eszköz adott ahhoz, hogy termékértékesítési és hálózatépítési tevékenységünket az Interneten végezzük. De azt is tudtuk a feleségemmel, hogy saját magunknak és leendő disztribútorainknak is egy rendszer kell, amelyik lépésről lépésre végigvezet mindenkit az Online MLM útvesztőin és, mint Ariadne fonala, mutatja a követendő utat a magas jövedelmek irányába.
Közben feleségem ellenállása is gyengült az MLM üzlettel kapcsolatban, szóval minden tényező abba az irányba mutatott, hogy itt az ideje komolyan venni magunkat és elkezdeni kiépíteni online MLM tevékenységünket.
Mi mindig is rendszerekben gondolkoztunk, ezért elhatároztuk, hogy kialakítjuk a sajátunkat – olyat, amely nekünk hatékonyan működik, és amit egy az egyben a hozzánk csatlakozó forgalmazók rendelkezésére tudunk bocsátani.
Nagy örömömre drága feleségem – aki nagy segítségemre volt a szükséges oktatóanyagok elkészítésében -, miközben készítette az oktatóanyagokat, fokozatosan megvilágosodott és egyszer csak megértette, hogy mi is ez az MLM üzletág.
Most már Ő is tudja és érti,
hogy ez hogyan és miért tud mindenkinek jó lenni és hogy tud mindenki – teljes mértékben legális és korrekt módon – pénzt keresni vele. Így már mindketten teljes mellszélességgel tudjuk vállalni, hogy “Igen, ezzel foglalkozunk”, és ez jó nekünk.
Azt szeretném, ha Önnek is jó lenne.
Elkészült a saját komplett rendszerünk, amellyel az Ön online MLM tevékenységét is tudjuk támogatni. Minden készen áll arra, hogy Ön lépésről lépésre el tudja kezdeni felépíteni a jövőjét és megalapozni anyagi függetlenségét.
Biztosíthatom, hogy ha hozzánk csatlakozik, soha nem fogjuk buzdítani arra, hogy a régi MLM módszereket alkalmazva kezdje el ismerősi körének “úgymond” beszervezését. Ehelyett megtanítjuk rendszerünk használatára és alkalmazására.
Készen állunk. Ön is jön velünk?
De tényleg! Most akkor csináljuk?
Jó a kérdés. Örülünk, ha a fent leírtak felszították Önben a tüzet és szeretne valamit tenni a saját jövőjének a megalapozásáért.
Most azonban azt javasolnám, hogy nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy ez az üzleti lehetőség valóban Önnek szól-e?