A mi történetünk

Amikor úgy másfél éve az Uram elkezdett kicsit komolyabban foglalkozni a GNLD-vel, a legnagyobb kritikusa talán én voltam. Mondta Ő, hogy ez mennyire nagyszerű rendszer, hiszen a maga ura, és sehol máshol, alkalmazottként, nem fog tudni annyit keresni, mint itt…

Persze – gondoltam én – elvek, elvek… (Tíz éve, amikor megismerkedtünk, megígérte, hogy egyszer milliomos lesz… az elmúlt években óriási lelkesedéssel vetette bele magát hol ebbe, hol abba… mindegyik fantasztikus ötlet volt, tényleg, több kidolgozásában én is teljes lelkesedéssel részt vettem, de a várva-várt – és szerintem egyébként megérdemelt – siker valahogy mindig elmaradt.) Azt hiszem, a mi kapcsolatunkat a kezdetektől fogva jellemzi a közös alkotás igénye, és hogy egyszer létrehozzunk valami „nagyot”… soha nem néztük, hogy mi az üzleti realitása a dolgoknak, és nem volt baj, hogy hónapokon át több éjszakát végigdolgoztunk egy-egy „projekten”, amivel aztán soha nem kerestünk egy fillért sem. De hittünk benne, teljes gőzzel csináltuk … és ma is büszkék vagyunk ezekre. Kellettek ahhoz, hogy azzá váljunk, akik ma vagyunk.

No de vissza a másfél évvel ezelőtthöz: bízom én az Uramban, és az ambícióit ismerve tudom, hogy előbb-utóbb tényleg el fogja érni, amit szeretne… de valahogy – akkor még – egyáltalán nem hittem abban, hogy majd pont a GNLD-vel, pont most… Hogy ez MLM? Rögtön beugrottak az ehhez társítandó kulcsszavak: beszervezés, piramis, zaklatás, agymosás – kategorikusan leszögeztem, hogy rám ne számítson a témában, én nem fogok a barátaink előtt szégyenkezni, de egyébként felőlem azt csinál, amit akar.

Szerencsére Ő sem úgy gondolta (az értékrendünk hasonló egyébként), és abba az irányba indult, amihez igazán ért: egyszerűen összedobott egy webáruházat (talán még nem mondtam, cégünk, a Netvezér Kft. eredetileg és fő tevékenységét tekintve honlapkészítéssel és hasonlókkal foglalkozik (-zott?)). Ezzel kapcsolatban nekem sem volt ellenvetésem, pláne, hogy viszonylag rövid úton kiderült: a termékekre van kereslet. Egyszer-egyszer, amikor éppen én voltam az irodában, és csörgött a telefon, kénytelen voltam belefolyni a témába – s nagy meglepetéssel konstatáltam, hogy az érdeklődők határozottan (többször orvos javaslatára) keresik a GNLD termékeket, s mivel a weboldalunk az Uram jó sok munkájának köszönhetően meglehetősen „Guglibarát”, sok Interneten keresgélő nálunk landolt. Majd rendelt, és még roppantul hálás is volt, hogy ellátjuk őt a termékekkel, amit korábban az ismerőse nagynénjének a nemtudomkicsodájától szerzett be, de az az illető már nem foglalkozik vele, viszont ő meg nagyon szereti ezt vagy azt a terméket, és végre hogy talált a Neten és újra hozzá tud jutni…

Ekkor történt az ellenállási erődrendszerem első téglájának a lebontása.

Ugyebár ha ezek olyan termékek, amelyekre komoly piaci igény van, és úgy tudjuk őket – Interneten – forgalmazni, hogy az égegyadta világon senkire nem kell rátukmálni, hanem még egyenesen a vásárlók hálásak, hogy vehetnek, akkor ez valami másmilyen MLM lehet, mint ami az én halvány emlékeimben derengett.

Na de azért akkor is… “Ne gondold, hogy ettől majd én részt veszek benne, de már nem utálom annyira, hogy Te ezt csinálod” – mondtam. Sőt, már akkor sem annyira pironkodtam, ha ismerőseim körében szóba került az „És a férjed mivel foglalkozik?” című sablonkérdés. Jól megmondtam mindenkinek, hogy webáruházat üzemeltet (jobb napjaimon azt sem sunnyogtam el, hogy vitaminok, tisztítószerek, stb. témában). Ebbe is bele lehetett jönni, és igazából azt tapasztaltam, hogy senki nem néz rám csúnyán, mert soha nem követte a vérbeli MLM-es „ezekavitaminoknagyonjók – haegykicsitistörődszazegészségeddelteisveszel – ésmégpénztiskereshetszvele – ahülyénekismegéribelépni” típusú nyomulások.

Aztán egyszer hogy-hogynem, megünnepelendő alkalmaink egyikére az Uram egy ProVitality háromszöggel állított haza… Harminc kis zacsiban a globális energetizálást biztosítani hivatott 3-3 kapszula, Omega-3 (erről már olvastam korábban, hogy mindenkinek mindenre nagyon kell, én meg ugye a halféléket több kilométeres távolságban kerülöm), meg egy nagy fekete, meg egy kevésbé nagy zöld… Carotenoid és Tre-en-en, az előbbi egy lórúgásnyi adag zöldség, úgy általában az immunrendszeremre, a zöld izé meg valami gabonakoncentrátum, ami tök jó lesz a sejtjeimnek, és nem leszek folyton fáradt – mondta. Gondoltam, hogy nem kevés önérdek van a dologban, hiszen hála két tüneményes kisgyermekünknek, kik közül a kisebb másfél éves koráig konkrétan éjszakánként 10-szer volt képes kiugrasztani az ágyból, meglehetősen lestrapált állapotban voltam. Örültem, ha az esti vacsi-fürdés-mese-fektetés projektet végig tudtam csinálni ébren, és fél 9 magasságában el tudtam támolyogni az ágyig. Ebből kifolyólag az Uram valószínűleg némi elhanyagoltságot vélt – egyébként teljesen jogosan – felfedezni, ezen javítandó próbált minden lehetséges eszközt megragadni újbóli „feltámasztásomra”. Ezt megelőzően semmiféle vitamint nem szedtem, mondván kutya bajom, és egyébként is drága, meg minek, de ha már kaptam, megeszegettem őket. (S mivel nőből vagyok, és autóból is leginkább a színe érdekel, a jópofa háromszög-doboz, amin egy kis ajtócskán keresztül kellett kihúzni a napi adagot tartalmazó zacsit, határozottan dobott a lelkesedésemen.)

Pár nap múlva már 9-ig fent voltam, a kúra végére pedig egészen éberen kibírtam este 10-ig is! Azaz, hirtelen lett minden este kb. két óránk, amit egymásra fordíthattunk 🙂 Naná, hogy az Uram rendkívül értékelte a pozitív változást, és kedvesen elnevezett Turbó-Babynek 🙂 Persze, minden relatív…

Ez volt tehát az első pozitív terméktapasztalatom.

Egy Turbó-Baby persze a háztartási teendők ellátására is nagyobb gondot fordít, ezért következő „ajándékom” egy mosogatószer-koncentrátum volt… (hát igen, az ember a kisujját nyújtja, a Pasik pedig hajlamosak rögtön vérszemet kapni). Magamban jót mulattam, mert lelki szemeim előtt megjelent a tipikus mosogatószer-reklám, hogy egyet rácseppentek a totál zsíros tepsire, amiben előzőleg mondjuk jó kis házi disznótoros sült, majd egy laza kézmozdulattal végighúzom a mosogatószivacsot, miközben bárgyún vigyorgok, mintha a mosogatás lenne életem fő értelme, a tepsi pedig csodák-csodájára csillog és villog… Nálam még soha, egyetlen mosogatószer sem működött így, és komoly összegben mertem volna fogadni, hogy ez sem fog.

Itt jött a második döbbenet.

Most már tudom, hogy tényleg van hatékony zsírmentesítés (sőt, a sok éves sárga lerakódást is simán le lehet törölni a fehér Arcopal étkészlet hátuljáról), vagy lehet étolajban/libazsírban, stb-ben puszta kézzel kotorászni, tepsit kikenni, majd egyet cseppenteni, hideg vízzel leöblíteni és vigyorogva végighúzni a kezünket a teljesen tiszta és zsírmentes edényeken (persze szigorúan a szintén teljesen tiszta és zsírmentes kezünket!)

Ekkor már én is kezdtem vérszemet kapni, és kipróbálásra méltónak minősítettem az általános tisztítószert, és hogy nekem is jusson valami kis szórakozás, az Uram lett az áldozat: öröm volt nézni, ahogy vasárnap délután törökülésben kucorog a konyhában, és nagy lelkesedéssel fújkálja a járólapot, majd diadalittasan törli ki a fugából az évtizedes koszt… annyira belejött, hogy még aznap a radiátorok is visszanyerték általa eredeti fehér színüket (a gyerekek is imádták, amikor a fekete lé komótosan folydogált az egyébként tisztának tűnő felületeken).

Én meg azt imádtam, hogy a kilátások szerint a jövőben az Uram aktívan bevonható lesz a házimunkába.

Innen már egyenes út vezetett több termék megismeréséhez, hasonló eufórikus eredménnyel, amelyek részletezésétől inkább megkímélem a Kedves Olvasót… lényeg, hogy az Uram addig épphogy elviselt GNLD-s tevékenysége lassanként kezdett átfordulni a „mikorveszelnekemmegintvalamijókiscuccotaGNLDtől” irányba.

Mindeközben a webáruház dolgozott, és lassan megjöttek az első jutalékok is…

Mivel maximálisan meggyőződtem a termékek nagyszerűségéről, néha-néha egy-egy baráti beszélgetés közben már-már arra vetemedtem, hogy eldicsekedjek az Uram takarítási hajlandóságával (ezt a ziccert egyszerűen nem tudtam kihagyni a barátnőim előtt!), és egyre kevésbé okozott gondot, hogy megemlítsem, milyen szuper termékeket ismertem meg. De csak és kizárólag ennyit, se többet, se kevesebbet…

2010 év végén történt egy nagy változás az életemben …

… illetve kicsit korábban, de akkorra kezdett konkretizálódni a helyzet. Eddig még nem tettem róla említést, de tudni kell, hogy attól kezdve, hogy megszereztem a diplomámat a Külkereskedelmi Főiskolán (azaz több, mint egy évtizede), az első és mindezidáig egyetlen munkahelyemen dolgoztam. Egy állami cégnél. Igazi nyugdíjas állás – mondta mindig közel 90 éves nagypapám. Sokáig úgy is tűnt, hogy igaza van.

Ámde jött 2010 áprilisában a kormányváltás, s – anélkül, hogy bármely irányba állást foglalnék politikailag – az oly biztosnak látszó cégem komolyan inogni kezdett. Olyannyira komolyan, hogy 2010 novemberében közzé is tétetett az ítélet: az év végéig a céget meg kell szüntetni, helyette kormányhivatalt létrehozni, a létszámot racionalizálni! Több hónapnyi sodródás után ezen szösszenet keletkezésének időpontjáig (2010. február 28.) a meccset nem sikerült lejátszani, a cégem még van, bár gyakorlatilag nem működik, és csak a Jóisten a tudója, hogy mikor és mi fog történni az ügyben.

Ebből két konzekvenciát sikerült levonni:

1. Mostantól nincs olyan, hogy tuti állás és biztos munkahely, valamint

2. Soha többet nem fogom kiszolgáltatni magam mindenféle állami szerv kényének-kedvének (a Kedves Olvasók az állami szerv kifejezést szabadon behelyettesíthetik „x multi” vagy bármely munkaadó megnevezésével).

Elegem van abból, hogy ha van egy feladat, akkor jönnek bazsalyogva, hogy „Te olyan jó munkaerő vagy, csak Te tudod ezt profi szinten megcsinálni”, majd amikor a munka elvégeztetett, valaki más kiáll és learatja a babérokat – Rólad meg hirtelen mindenki megfeledkezik, egészen addig, amíg nem adódik egy újabb feladat, amit megint csak Te tudsz profi szinten megcsinálni”…

Soha többé nem hagyom, hogy kihasználjanak, ellehetetlenítsenek, megalázzanak, és ezen túl csak olyan feladatot vagyok hajlandó elvégezni, amelyben maximálisan hiszek, és szívvel-lélekkel mellé tudok állni! (Elnézést, még friss az élmény, néha kitör belőlem a lázadó énem.)

Mivel az átmeneti időszakban (ami lassan 4. hónapja tart) kevés konkrét kihívással szembesültem a munkahelyemen, fölös kapacitásaimat az Uram támogatására csoportosítottam át. Kellő távolságtartással ugyan, de némi hajlandóságot mutattam arra, hogy belelapozzak az itthon hegyekben álló üzleti sikerkalauz és profi hálózatépítés-típusú szakirodalomba, sőt, odáig fajultak a dolgok, hogy részleteiben meghallgattam az Uram újabb zseniális ötletét – ezúttal az online hálózatépítés témájában.

Nem kalkuláltam azzal, hogy a lelkesedése viszonylag könnyen magával tud ragadni (lehet, hogy ezért mentem hozzá tíz éve?), és mivel újabb együtt-alkotás volt kilátásban, én pedig agyilag és kreativitásilag meglehetősen elhanyagolt állapotban tengődtem, jó ötletnek tűnt, hogy segítek neki. (Addig is csinálsz valami értelmeset, Drágám…)

Egy kikötésem volt: csak és kizárólag olyanban vagyok hajlandó részt venni, ami maximálisan összeegyeztethető az elveimmel. Azaz, továbbra sem fogom az ismerőseimet zaklatni, senkire semmit rátukmálni, viszont a rendszerépítés, az az én világom! Imádok logikailag felépíteni dolgokat, egységbe foglalni, összefüggéseket keresni, és mindezt emészthető formában közzétenni.

Elkezdtük a munkát – nem volt kevésbé intenzív, mint bármi eddigi, amit csináltunk, de viszonylag hamar megtörtént

a végső nagy áttörés: megértettem az MLM-et 🙂

(S csak halkan, suttogva jegyzem meg: azt hiszem, már meg is szerettem! De nem akarom, hogy megtudja, mert akkor megint jön a kisujj és a vérszem tipikus esete…)

Hiszem és tudom, hogy lehet teljesen korrekten és felvállalható módon csinálni, hiszem, hogy a teljes rendszer (alias GNLDOnline.hu Értékesítési Rendszer) jól átgondolt és működőképes, hiszem, hogy sok embernek valóban jobbá tudjuk tenni az életét, és hiszem, hogy a gyerekeimnek jobb jövőt tudok biztosítani azzal, hogy belevágtam.

Hosszú utat jártam be, és tudom, hogy messze még a vége: de hajt a cél és a meggyőződés, hogy mi ketten, az Urammal, többre vagyunk hivatottak annál, ahol most állunk.

Szeretnék példát mutatni a gyerekeimnek, kitartásból, előítélet-mentességből és biztos vagyok abban, hogy ha megvívjuk a saját kis harcainkat, a sors végül igazságosan kiegyenlíti a számlát.

—

Ha Ön is szeretne valamit tenni a saját jövőjének a megalapozásáért, nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy az általunk képviselt üzleti lehetőség valóban Önnek szól-e?